Ms Littlewood verseskönyve: Tündér

Tündér

Tündérkeresztanyám
mosolya kócos.
Ültet, metsz, ás,
és fullextrás
hintót nevel a dísztökből.
Lágy hegyomlás,
hogyha nevet,
fenn az eget
nézi az egyik szemével,
másikkal a földet, hogy fás
és virágos eléggé, vagy
állítson a klímán kicsit,
ha túl szeles.
Napelemes,
egynyári ruhákat visel,
de a gombja, az évelő.
Kétbalkezes,
mindent lever,
összekever
ezt azzal és azt meg ezzel,
aztán mikor kész a rumli,
engem kérdezget, az ott mi?
Egy névelő?
Egy térerő?
Egy szembeszél?
Nem itt született, és ezért
csak egy olyan nyelven beszél,
amin nem lehet hazudni.

Tündérkeresztapám
fegyvert hord rejtve.
Egy kardvirág.
És ha berág,
előrántja, aztán lesz baj.
Nagy galibát
okoz folyton.
Én megfojtom,
csikorogja lila képpel,
és a pipától alig lát,
elveszti a fejét könnyen.
Aztán kinő nyilván megint,
kézenfekvő,
ha egy teknő
vízbe rakja keresztanyám.
Azt beszélik, kezében van
a rettentő
pókhálózat,
és naphosszat
mást se tesz, csak gyanakodik.
Nyugtatom, hogy nincs alapja,
mégis újra elhadarja,
ki volt, na ki?
Persze neki
jelentenek
a fák, súgja a friss, meleg
pletykákat a gombatelep
összes rosszhírű kalapja.



Kócos mosolyú, szőke tündérkeresztanya és copfos, kalapos, fegyverként kardvirágot rejtegető tündérkeresztapa áll virágos ruhában, nap és hold alatt.

2 megjegyzés :