Ms Littlewood verseskönyve: Karácsonyi Micimackó fanfic

Karácsonyi Micimackó fanfic

Amióta csak megérkezett, egy állhatatos kis szempár követte minden mozdulatát. Így volt ez tavaly is, tavalyelőtt is, egészen azóta, hogy az unokaöccse megszületett. A világ legjobb nagybácsija, ez volt ő, és a népszerűségét nem ingathatta meg semmi. Ilyenkor karácsony táján meg aztán különösen.
Nyilván nem érdek nélkül, vigyorodott el magában. A kis szaros pontosan tudja, hogy ajándékra számíthat. A karácsony legtutibb ajándékára, akárcsak tavaly, tavalyelőtt, és mindig, egészen azóta, hogy először kinyitotta azt az idegesítően állhatatos szemét, és meglátta vele a világ legjobb nagybácsiját. Kezében egy csilingelő körforgóval, ami azt a jól eltalált dallamot játszotta végtelenített üzemmódban, amitől a felnőtteknek kihullik a haja, a gyerek viszont ordít, ha elhallgat.
Elmosolyodott az emléktől. Nem mintha lett volna olyan, amit kimondottan meg akart bosszulni a húgán, ahhoz túl nagy volt kettőjük között a korkülönbség. Alig játszottak együtt, és egyébként is, ő jól elvolt a saját kis világában, amit maga köré képzelt. Ez a kisfiú viszont pont olyan volt, mint ő. Saját magát látta benne. Ezért is készült idén olyan ajándékkal, ami minden kétséget kizáróan a legeslegtutibb karácsonyi ajándék, ami valaha létezett. A fiú végre elég idős hozzá, hogy értékelje.
Nehezen tudta volna eldönteni, ki várja jobban az ajándékbontást kettőjük közül. Amikor végre eljött, az unokaöccse ujjai belegabalyodtak a szalagokba, olyan türelmetlenül tépte a csomagolást.
– Nahát, egy mackó.
– Micimackó. Úgy hívják.
– És hol van rajta az USB-port?
– Hát... nincs rajta.
– Szóval WiFin csatlakozik?
– Nem, azon sem.
– Akkor mégis hogyan? Csak nem... úristen, ez olyan szenzoros cucc? Kinect technológia? Beszarok.
– Nem. Nem az. Nem csatlakozik semmihez.
– Semmihez? Úgy érted, semmi komolyhoz, mint mondjuk Xbox, PS, vagy Nintendo, csak simán PC-kompatibilis?
– Azt, hogy semmihez, úgy értem, hogy semmihez.
– Semmihez, ami olyan technológia, amit te is megértesz? Már bocs.
– Semmihez. Egyáltalán semmihez. Se drót, se hálózat, se levegőt bizgető gyanús hullámok.
– Azta. De kemény.
– Bizony. Még az enyém volt. Gyerekkoromban. Akkor még nem működött minden árammal, tudod. Viszont rengeteget játszottam vele. Ő volt a legjobb barátom... izé... játékom.
– Értem. És mit tud?
– Játszani lehet vele.
– Aha, már értem. Bár kicsit elavultak ezek az elemes játékok.
– Nem. Ez nem elemes. Ez egy... mackó. Játszani lehet vele, tudod. Játszani.
– Mit például?
– Hát például olyat, hogy elmegy egy barátjához uzsonnára, aztán beszorul. Vagy hogy mézet keres, és kis felhőnek álcázza magát. Vagy mondjuk jön egy nagy vihar, ami elsodor mindenkit, és ő egy mézesbödönbe kapaszkodva kimenti, aki veszélybe került. Hát, ilyesmiket.
– Hm. Így már értem.
– Hú. Nagyon reméltem. Már kezdtem komolyan aggódni.
– És ezek a kalandmodulok letölthetők valahol hozzá? Úgy tűnik, nem részei a gyári csomagnak.
– Milyen kalandmodul? Milyen gyári csomag? Ez Micimackó. Érted? Mától ő a legjobb barátod.
– Jó, ne kapd fel a vizet. Na és fiú vagy lány?
– Hát... nem mindegy? Ezen még sose gondolkodtam.
– Hm. És miért nincs rajta rendes ruha? Úgy értem, alul.
– Miért, kéne?
– Nem tudom. Így veszélyezteti az ifjúság erkölcsi fejlődését. A tévében hallottam.
– De hát... Mackónak nincs ott semmi, amit takargatni kéne.
– Pont ez az. Nem közvetít egyértelmű mintát. Nem tudom, anya engedné-e egyáltalán, hogy megtartsam.
– Mackót? Hiszen ő csak egy... mackó. Kóc van a hasában.
– Kóc? Az valami gubancos dolog? Á, mindegy. Nagyon köszönöm, hogy gondoltál rám – hajolt meg a kisfiú udvariasan, és határozott mozdulattal a fa alá ültette Mackót. Valószínűleg a következő ötven évre szándékozik ott felejteni, gondolta szomorúan Róbert Gida, és hallani vélte, ahogy a világ legjobb nagybácsija cím, amit maga fölé képzelt, szilánkokra repedezik, majd hangos csörömpöléssel a földre hullik.
A karácsonyi vacsora jó hangulatban telt, mint mindig. Most mégsem bírt együtt nevetni a többiekkel, és a pulyka sem ízlett úgy, mint szokott. Hamar kimentette magát, és fejfájásra hivatkozással lefeküdt a vendégszobában. De nem jött a szemére álom, csak forgolódott, és a karácsonyfa alatt árválkodó barátjára gondolt. Kivárta az éjfélt, és úgy, ahogy volt, mezítláb, pizsamában leóvakodott a lépcsőn. Mackó természetesen ott várta, ahol hagyták.
– Valami gond van, Róbert Gida?
– Nem, nem igazán. Csak kíváncsi voltam, hogy érzed magad.
– Remekül, köszönöm kérdésed. Épp azon gondolkodtam, hogy milyen rokonszenves kisfiú ez a te unokaöcséd. Mindazonáltal úgy vélem, igen hideg van itt a földön, és arra is gondoltam, a rokonszenv mellett, hogy esetleg alám teríthetnéd azt a horgolt harisnyát, amit Malvin tánti kapott Hedvig nénitől.
– Csacsi öreg medvém – mondta erre Róbert Gida, majd fogta, és elrejtette Mackót a bőröndje mélyére, a tiszta alsógatyák alá, ahol biztos senki nem keresné.

Digitális rajz, Róbert Gida csacsi öreg medvéje, Micimackó piros trikóban ül és magában a tralala, tralala, pritty, pretty, prütty dalt dúdolja.


És Micimackó fanfic van csak simán fárasztó is, karácsony nélkül. 

Nincsenek megjegyzések :

Megjegyzés küldése